Magyar márka a párizsi ékszerkiállításon
- Jewellery Page
- 10 mars 2017
- 3 min de lecture
Az 1936-óta megrendezett BIJORHCA PARIS olyan egyedülálló nemzetközi ékszer- és órakiállítás, amely mintegy 450 kiállítót és 14 ezer vásárlót vonz. A rendezvényt minden évben kétszer – januárban és szeptemberben – tartják Párizsban. Az idelátogatók felfedezhetik a márkák legújabb kollekcióit, megismerhetik a jövő irányzatait, találkozhatnak a holnap tehetségeivel és kapcsolatba léphetnek a különböző ékszerházakkal. A kiállítás keretein belül lehetőség van szakmai előadásokon való részvételre is. Mára a Bijorhca Paris a nemzetközi ékszeripar egyik meghatározó rendezvényévé nőtte ki magát.

Bijorhca Paris nemzetközi ékszer- és órakiállítás, 2016 január (fotó: Kigyós Borbála)
A következő esemény időpontja: 2017 szeptember 08 – 11. Idén azt tervezem, hogy mindenképpen megpróbálok végre eljutni a kiállításra, mert sajnos az utóbbi években mindig úgy alakult, hogy nem tudtam részt venni rajta. Pedig 2016 januárjában egyetlen magyar tervezőként Kigyós Borbála, a Borabo Design by Kigyós tulajdonosa is kiállított a Bijorhca Paris-n. A márka portfólióját sokáig az egyedi festmények és a különleges textilek adták, ám 2014-ben elindult saját ékszervonala is. Az alkotó hosszabb időt töltött Japánban és Amerikában, ahol a különböző kultúrák más-más módon hatottak munkásságára. Ékszerei „olyan karakteres darabok, melyek sajátos festészeti eljárással, kézzel készülnek, kis szériás számozott példányban”. Meghatározó anyaguk az „ékszerpolimer” és a Japánból érkező kapcsok, de különböző fémporokat és lemezeket, Miyuki gyöngyöket, illetve hematitot szintén felhasznál a tervező.

Borabo Design by Kigyós ékszerek, Bijorhca Paris, 2016 január (fotó: Kigyós Borbála)
Munkásságáról, alkotásairól és a Bijorhca Paris nemzetközi rendezvényen szerzett tapasztalatairól Kigyós Borbála tervezővel beszélgettem.
JP: Miért tartotta fontosnak, hogy részt vegyen a Bijorhca Paris kiállításon? Hogy zajlott a pályázat és az előkészület a rendezvényre?
KB: A külföldi megjelenés ma már elengedhetetlen egy magyar tervező számára. Párizs a mi szakmánkban az egyik fő központ. Szakmai zsűri dönt a kiállítókról. A pályázat több lépcsős folyamat: fotóanyagot, leírásokat kellett küldeni. A kiállításon belül van egy válogatott szekció: a FASHION TRENDS, ahova Elisabeth Leriche stylist válogatásában kerülnek be az ékszerek, s útmutatóul és ajánlásul szolgál az aktuális trendekben. Tőlem is több kollekciót kiválasztottak, majd a CLAUDIA elnevezésű került kiállításra. Az esemény professzionális rendezéssel és szervezésben valósult meg.
JP: Milyen élmény volt? Hogyan összegezné tapasztalatait? Tervezi-e az újbóli részvételt?
KB: A kollégákkal, a szakmai zsűrivel, a szakmai közönséggel és a látogatókkal való beszélgetések, konzultációk fontos tapasztalatokkal, kapcsolatokkal gazdagítottak. Emellett átfogó képet adtak e terület egy jelentős részéről. Terveimben mindenképpen szerepel egy jövőbeni újabb kiállítás.

Az alkotó és munkái, Bijorhca Paris, 2016 január (fotó: Kigyós Borbála)
JP: A világ számos pontján megfordult: tanult, alkotott és kiállított már. Úgy tudom, Japánban és Amerikában élt hosszabb ideig. Milyen hatással voltak a nemzetközi tapasztalatok és a különböző kultúrák munkásságára?
KB: A Japánban töltött éveket főként a kultúra erős vizuális megnyilvánulása határozta meg – a tárgyak, dolgok mögött megbúvó, gondosan elrejtett valóságos jelentések megtalálása. Egy ősi és egy szupermodern világ egymás mellett (együtt) élése..., ahol mindennek saját jelentése van. Mindig szimbólumokban gondolkodnak, áttételesen fogalmaznak, a formák, színek saját jelentést hordoznak – egyfajta egységesített nyelven. Hatott rám ez a gondolkodás: kialakult a saját szimbólumrendszerem, amivel ma is dolgozom. New Orleans bizonyos értelemben feloldotta a tokiói évek szigorát és szabálytiszteletét: a jazz, blues, a város erős zeneisége új utakat mutatott számomra, s átalakította, szabadabbá, játékosabbá tette a kompozíciót, ám ugyanakkor tudatosabbá és szókimondóbbá is.

Blue & Gold kollekció: nyaklánc és gyűrű, Borabo Design by Kigyós (fotó: link)
JP: Hogyan jellemezné a márka ékszervonalát?
KB: A kollekciók mellett gyakran tervezek egyedi darabokat személyre szabottan. A festményeken és textileken megjelenő motívumvilág él tovább az ékszerekben, ahol mindig nagy hangsúlyt kap a természettel való mélyebb kapcsolat. Időtlen alkotások nem kapcsolódnak trendekhez. Mindegyik más, nincs két egyforma darab.
JP: Honnan meríti az inspirációt az új kollekciókhoz? Min dolgozik jelenleg?
KB: Az inspirációt az élet adja, a megélt események, történések esszenciája. Jelenleg egy számomra is komoly belső energiákat, mély érzéseket megmozgató kollekción dolgozom, ami teljesen új utakat nyit a márka számára is.
* * *

Mist kollekció: nyaklánc, Borabo Design by Kigyós (fotó: link)
A Borabo Design by Kigyós márka darabjait itt nézhetitek meg élőben:
- 2017. május végéig: GÉM/GAME kapocs II., MODEM, Debrecen (csoportos kiállítás)
- 2017. április 10.: Kúria, Budapest - 2017. augusztus: Pécsváradi Vár, Pécsvárad - 2017. november: Keresztury Dezső VMK, Gönczi Galéria, Zalaegerszeg

Soft kollekció: gyűrű, Borabo Design by Kigyós (fotó: link)
A Borabo Design by Kigyós hivatalos honlapja itt érhető el: link.
Facebook oldala: link.
Köszönet a képekért Kigyós Borbálának.
Borbély Gabriella, Párizs, 2017 március
Comments